2013. augusztus 29., csütörtök

2.évad 4.rész.- Igaz barátok

Tudom, hogy ritkán hozok részt, de ígérem, már nem kell sokat szenvednetek. :) 
Remélem megérdemlek néhány kommentet!
Jó olvasást, ~É.M. !



Miután láthattam Őt, nem igazán tudtam pihenni éjszaka, így reggel karikás szemekkel és halott arccal ébredtem. Reggel? Inkább hajnalban. Kint még sötét volt, a ház csendes, az utak kihaltak. Megnéztem a telefonom kijelzőjét, ami pontosan négy óra harminckilenc percet mutatott. 

Hiába forgolódtam az ágyamon, a szemeimből eltűnt az álmosság. Képtelen voltam lehunyni őket több idő erejéig, mint egy pislogás, így az ágyam alatt lévő cipősdobozba rejtett dolgaim alól elővettem anya naplóját. Fellapoztam és olvasni kezdtem.

Az a szülinap megváltoztatta az életünket. Mikor minden elsötétült, egy bosszúvággyal teli hang nevetett fel. Tudtam, hogy Brandon az. Engem akart. Bevitt egy raktárszerű helységbe, míg a többieket rettegésben és kétségek között hagyta. Zokogtam, szemfestékem szétkenődött, de nem érdekelt. Csak egyet akartam. Megtudni, hogy miért teszi ezt. Megpróbálom felidézni a beszélgetésünket, rendben?


-Miért csinálod ezt Brandon? - kérdeztem tőle a raktárban

-Nem tudom. - mondta elhalkulva
-Miért jó ez neked? - tettem fel egy újabb kérdést
-Nem jó, csak..
-Csak?
-Hiányzol! Vissza akarlak kapni!
-Így? Minek kell 100 embert fogva tartani miattam? Nem kéne ezt csináld. Nem fogsz visszakapni. Én már mást szeretek.
-Alex! Hiányzol! Fogd fel! Nem bírom látni, hogy mással vagy. Kellesz! Kellenek a csókjaid, a mosolyod ami miattam keletkezik. Hiányzik az, hogy mellettem legyél nap, mint nap. Minden órában, percben, másodpercben, örökkön - örökké! - mondta majd elkezdett közeledni felém ezzel megpróbálva a lehetetlent
-NEM! - állítottam le - Nem fogsz megcsókolni, nem leszek a tiéd, nem fogsz mellettem lenni. Sajnálom! Nem érdekel, ha engem megölsz, de kérlek, a barátaimat és..és ŐT engedd el. Könyörgöm! - hullajtottam néhány könnycseppet
-Megölni? Bolond vagy? Téged? Soha! Előbb magamat, mint téged. Egyszerűen nem lennék rá képes. Nem. Soha.
-Miért kellet tönkretedd a legjobb barátnőm szülinapját?



-Én... én nem akartam. - hajtotta le a fejét



Nem értettem semmit. Kis idővel később kellet rájönnöm, hogy aki tönkre akarja tenni az életem, az nem más mint egy kétszínű csaló!



-Gyerünk Brandon! Mondd el, hogy miért kell minket itt tarts! - emeletem fel a hangom
-Ne kiabálj! Nem én akartam! Megfenyegettek! Tudod nem mindenki nézi jó szemmel, hogy együtt vagy Zayn Malikkal. Igaz vissza szeretnélek kapni, igaz még szeretlek, és mindent megtennék érted, de én is tudom, hogy ez így nincs rendben!
-Ki? Ki volt az Brandon? Ki? - tört ki belőlem a zokogás
-Én! - hallottam egy ismerős hangot halk léptekkel közeledni felém




Lassan, nagyon lassan megfordultam és amikor megláttam azt az embert, aki tönkre akarja tenni az életem megtorpantam. Tekintetem ráfagyott barna szemeire, amik egyszer - egyszer pislogtak majd megszólaltam.



-Most boldog vagy? Minek jó ez neked? Elköltöztem otthonról, hogy végre jó legyen neked! Ez a hála? Miért nem lehet engem békén hagyni? Miért kellet tönkretenni egy különleges napot? Miért kellet megfenyegetni Brandont? Miért nem hagysz élni?
-Te nem lehetsz együtt azzal a gyerekkel! Nem szeret téged! - mondta
-Ez nem igaz! Nem tudom honnan veszed, de nem is érdekel! Felnőttem! Felfogod? Nem vagyok már kislány! Jogom van élni! Te meg aztán főleg ne szólj bele az életembe! Engedd el a barátaimat! Engedd el a szerelmemet! Engedj el engem!
-Nem foglak! Majd szépen lassan egyesével elmennek, hetente egyszer. Vagy kéthetente egyszer. Amíg a drága Zayn egyedül nem marad. - nevetett ördögien
-Te szemét állat! - ugrottam rá




Nem tehettem mást! Megpróbáltam menteni a menthetőt. Miután Brandon sikeresen elhúzott tőle, a földre rogytam. Könnyeim eláztatták az egész arcom, testem remegett.



-Kislányom. - jött oda hozzám
-Nem vagyok a lányod! Látni sem bírlak! Gyűlöllek! Nem vagy az apám! Soha többé nem akarlak látni! - ordítottam




Sajnálom, hogy ilyen nagyapád van. Sajnálom, hogy még most is azzal a szőke nővel van együtt és azt is sajnálom, hogy nem lehetett tökéletes családod. Sőt! Azt is sajnálom, hogy ma este velük kell vacsoráznod. Apád hiába próbálta kizárni őt az életedből, a törvénnyel még ő sem szállhat szembe.



Első gondolatom e sorok olvasása után az volt, hogy "Mégis honnan tudja, hogy ma a nagypapával kell vacsoráznom?!", de aztán rájöttem, hogy mit is írt az előző oldalakon. Olyan lehetetlennek tűnik, de mégis valós. Talán kicsit félelmetes is..



Ne! Ne is gondolkozz azon, hogy honnan tudom. Kérlek! De, ha már úgyis itt tartunk, talán el kellene mesélnem az első látomásomat. Nem akartam ilyen hamar, de az idő sürget és minden pillanattal egyre kevesebb van belőle.


Téged láttalak. Láttalak, ahogy megkapod a naplót. Ahogy Betty a kezedbe adja. Hangtalan volt az egész, csak láttam, hogy mi történik. Hallani nem hallottam a beszélgetéseteket, de tudom, hogy azt árulta el, hogy rajta kívül senki nem tud ennek a létezéséről. És ez így van rendjén. Nem szeretném, hogy apád szenvedjen. Így is bűntudatom van, hiszen te is szenvedsz, miközben olvasod a soraimat.



Visszatérve a látomásra.. Láttam, ahogyan fellapozod a kis füzetet, ahogy a könnyek áztatják az arcod. És akkor ért véget. Ekkor tértem vissza a való világba, ahol apád riadtan próbált nekem segíteni. Ilyenkor a testemet nem én irányítottam. Csak ordítottam a fájdalomtól összeszorított szemekkel.



Akkor még nem tudtam, hogy mit kell tennem. Akkor még nem tudtam, hogy le kell írnom neked mindazt, ami történt. Ám amikor másodjára ejtett hatalmába a fájdalom rájöttem, hogy írnom kell neked. Kérlek, ne haragudj rám!



-Te már ébren vagy? - nyitott be Harry a szobámba



Gyorsan összecsuktam anyu féltve őrzött titkát és beraktam a párnám alá.



-Ööö, nem tudtam aludni.

-Akkor már ketten vagyunk. Bejöhetek? - mosolyogva bólintottam - Mi jót olvastál?
-É-én, én nem. Én csak..
-Á, értem. - folytotta belém a szót - A napló.
-Mi? - kerekedtek el a szemeim.
-Minden fiatal lány legjobb barátja a naplója. - nevette el magát.
-Ja, i-igen, persze. - vakartam meg a homlokom kínosan.
-Annak idején Bettynek is volt. Amikor összeköltöztünk minden este kiküldött a szobából, hogy hagyjam naplót írni. Amikor befejezte és jól eldugta, visszahívott. Azt hitte, hogy a párna jó rejtekhely, pedig nem az. Egyszer sem olvastam bele, de mindig tudtam, hogy ott van. - mosolyodott el halványan az emlékeit felidézve.
-Hogyan bírtad ki? Mármint.. Ott volt, és bármikor elolvashattad volna.
-Tiszteletben tartottam, és tartom mai napig is a titkait. Bízom benne és szeretem őt. Ezen egy apró füzet teleírva a kusza gondolataival nem változtat.


Néhány percig néma csendben ültünk. Irtó aranyosnak tartom Harryt, nem minden férfi ilyen jólelkű és őszinte. Vajon neki hiányzik anya? Ő érzi azt, amit mindenki ebben a házban? Hogy nem teljes? Hogy valami, ami egykor boldogság volt, ma már gyülemlő bánat?



-Harry. - néztem rá nagy szemekkel.

-Hm?
-Te szoktál Rá gondolni? - kiemeltem a "rá" szócskát. 


Harry azonnal tudta, hogy kire gondolok. Arca eltorzult, szomorúvá vált. Smaragdzöld szemei elsötétültek. Állkapcsa enyhén megfeszült és kezeit ökölbe szorította.



-Tudod, Jess. Ő volt az egyik legjobb barátom. Vele tudtam úgy beszélni, mint senki mással. Segített, ha hibáztam, felállított ha padlón voltam. Ez volt az egyik gyenge pontja. Mindig mindenkin segített, aki nem volt jó lelki állapotban, de ezt nem mindenkitől kapta vissza. Rengetegen megbántották, rengetegen utálták, őt mégsem érdekelte. Erős volt, példa mutató nő és anya. Betty testvéreként szerette, mint ahogyan én is. Amikor Ő elment, Bettyben meghalt valami, én pedig úgy éreztem, hogy a szívem egy részét puszta kézzel kitépik a helyéről. A mai napig minden egyes este azzal a képpel a szemem előtt fekszem le, hogy minden mennyire más lenne, ha itt lenne. De nincs, és bármilyen nehéz is ezt elfogadni, muszáj. 



Szótlanul megöleltem Harryt. Úgy látszik, anyunak voltak igaz barátai.

6 megjegyzés:

  1. Elsőőőőőőő komizóóó :DD
    Nagyon jó lett mint mindig, de sajnálom, hogy ilyen szomorú :( Elkezdem olvasni, a naplós résznél sírnom kell, meg minden.. Aztán mosolygok mert Harry olyan kikúrt édes lehet *___* Aztán vigyorgok mert olyan jó rész lett majd egy merényletet szövök, hogy hogy fogok elmenni hozzád ha nem hozod hamar az új részt :D Sieeeeeeeeess xx.

    VálaszTörlés
  2. Imádtam.*----*
    Bár ezt neked felesleges említenem, de mondom: FANTASZTIKUS ÍRÓ VAGY ♥
    Szofiis.

    VálaszTörlés
  3. Imádom! Imádom, hogy nem olvastam még csak az első évad végét és egy pár fejezetet az elejéből és így is teljesen követhető és értelmes az egész.Olyan szinten sejtelmesnek tűnik így, hogy nem ismerem az elejét, hogy lehet csak majd a legvégén fogom visszaolvasni, bár hozzá kell tegyem, hogy már néha így is alig bírok magammal. Majd meglátom még...
    Minden esetre jó lett a rész, várom a következőt! Nagyon!!! :)
    És Boldog születésnapot Liam! :)

    VálaszTörlés
  4. Hát akkor.:) Fantasztikus.Szomorú rész,a könnyeim is folytak.:( De akkor is remek lett! Büszke lehetsz arra,hogy ilyen jól írsz.Remélem,hogy soha sem hagyod abba,mert hiba lenne.Tényleg nagyon ügyes vagy.:)Remélem,hogy minél hamarabb jön a következő rész.:* <3

    VálaszTörlés
  5. Huh. Most nagyon szíven ütött ez a rész. Először is KÖNYÖRGÖM BETTI! Vagyis én.. és.. áhh. :( Annyira fáj olvasni, mégis annyira jól írsz, és szeretem! Utállak e miatt! Megint kisírtam magam.. így is eleget teszem.. de még ez is rátett. Na és.. Harry! Harry annyira aranyos, és kedves. JÓ, ezt mindenki tudja, de huh.. :( Jaj! Hozdd hamar a következő részt! Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra!

    VálaszTörlés
  6. Vaoo *.* Én naon ritkán sírok...de komolyan.Még a Titanicon sem.De uff...ez már a 3. rész amin elbőgöm magam...egyszerűen csak WAOO!! Elolvastam a blogod és nem írtam egyszer sem megjegyzést amiért utólag is 1000 bocsii ^^ nem tudtam leragadni egy komi erejéig sem mert annyira vártam a kövi részt.Nekem eszméletlenül tetszik ez a 2.évad *.* Csak így tovább! Imádom ahogy írsz!! :* xxx Zsófi

    VálaszTörlés